2018.04.25. 11:11

BM logo A Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára és a Belügyi Tudományos Tanács pályázatot hirdet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) PhD hallgatói számára a doktori képzési díj, illetve a doktori fokozatszerzési eljárási díj költségátvállalására a 2018/2019. tanévre.

2018.04.25. 11:05

BM logo Ajánljuk a doktori iskolák hallgatói, kutatók szíves figyelmébe a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, a Belügyi Tudományos Tanács elnöke által meghirdetett pályázatot, mely lehetőséget biztosít a Belügyminisztériumot érintő közszolgálati témában – doktoranduszok, abszolutóriumot szerzett és fokozatszerzési eljárás alatt álló – kutatók számára gyakornoki rendszer keretében tudományos kutatásfolytatására.

2018.04.25. 09:49

btt A Belügyi Tudományos Tanács az állomány tagjai szakmai ismereteinek és értékes gyakorlati tapasztalatainak a felhasználása, a téma iránt érdeklődő szakemberek véleményének és javaslatainak a megismerése és felhasználása érdekében „Az integritás alapú szervezet – lehetőség és kihívás a digitális átalakulás mentén” címmel pályázatot hirdet tanulmányok, az integritás erősödését szolgáló javaslatok megírására.
vttf

Tisztelt Látogatók!
A BM Vezetőképzési, Továbbképzési és Tudományszervezési Főosztály telefonszámai
megváltoztak. Kérjük, hogy a jövőben a következő számokon keressenek bennünket.
Titkárság: 06 26 795-900 (BM 24-600)
Mentességi eljárás és tanúsítvány pótlás: 06 1 550-2122 (BM 24-635) vagy a 06 1 550-2125 (BM 24-633)

Köszönjük

OP JPG Sokan nem is gondolnák, hogy milyen jelentős szerepe van a belügy életében a tudománynak, a kutatásoknak és konferenciáknak. Dr. Sabjanics István, a Belügyminisztérium Vezetőképzési, Továbbképzési és Tudományszervezési Főosztály Tudományszervezési Osztály vezetője a Rádió Orienten tekintette át a 2016-os év belügyi ...
OP JPG Hegyaljai Mátyást, a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkárát választották meg az Interpol Végrehajtó Bizottsága európai tagjává 2016 novemberében, a szervezet 85. közgyűlésén. Erről és a migrációs kérdések aktualitásairól kérdeztük a szakembert a Rádió Orienten, ...
OP PNG

Tudományos kalandozás a rendészet világában

2016. december 13-án 14.00 órától kapcsoljon a Rádió Orientre és töltődjön fel rendészeti tudományos ismeretekkel. Műsorunk vendége Sabjanics István, a Belügyminisztérium Vezetőképzési, Továbbképzési és Tudományszervezési Főosztály Tudományszervezési Osztály vezetője. Kapcsolódjon be a műsorba, tegye fel kérdéseit!

OP PNG

Társadalmi hatások a migráció és a terrorizmus árnyékában

2016. december 6-án 14.00 órától kapcsoljon a Rádió Orientre és kerüljön képbe a hazai és nemzetközi migrációs és terrorizmust érintő kérdésekben. Tudjon meg többet a világot mozgásban tartó jelenségek társadalmi hatásairól.

OP JPG Az állományba vételtől a nyugdíjba vonulásig végigkíséri a munkatársak életpályáját a rendőrség humánigazgatási szakterületének tevékenysége. A Rádió Orient stúdiójában Pozsgai Zsolt országos rendőrfőkapitány-helyettes avatta be a hallgatókat a kulisszatitkokba.

A teljes cikket ide kattintva érheti el.

OP JPG

Az NKI létrehozásával centralizálni kívánták az addigi szervezeteket és egy összehangoltabb, gördülékenyebb struktúrában működő szervezet létrehozása volt a cél - idézte fel a  Rádió Orient stúdiójában Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet igazgatója, akivel a kiberbiztonság aktuális kérdéseiről, kihívásairól beszélgettünk.

A teljes cikket ide kattintva érheti el.


<< / 11 >>